2014. június 23., hétfő

5. fejezet


Sziasztok!

Nagyon szégyellem magam, mert nem hoztam részt (van szemtanú is:D), de elutaztam vidékre, és ott csak mobilom volt. Ott írtam meg a részt is, de féltem felrakni, hogy hibás lesz vagy hasonló. Mind egy nem is magyarázkodok.
Mint ahogy látjátok, új lett a design, amit nagyon nagyon köszönök MissMe-nek:)! Remélem tetszik nektek, mert én imádom*-*
A résszel kapcsolatba csak annyi, hogy...igazából semmi:DD..jólvanna fáradt vagyok:D
Jó olvasást!
Puszi

~H




Heidie szemszöge


Miután Niall elment, nem tudtam mit kezdeni magammal. Csak ültem és vártam a csodát. A csoda viszont Eleanor formájában jelent meg, így végre fel lélegezhettem. A nagy tömeg izzadt emberei között, próbált kijutni, és végül sikerült is szépen eliszkolnia onnan, de egy nagy darab fickó meglökte, így szépen előre bukott, egyenesen a lábam elé. Legjobb barátnőhöz hűen, eszem ágában se volt segíteni neki, inkább röhögtem rajta, úgy, hogy már én is majdnem a földön landoltam.
Nem tudom, hogy össze beszéltek-e, de Eleanor érkezése mindenkit visszahozott az asztalunkhoz, ami egy kicsit bosszantó volt, mert bezzeg akkor nincsenek itt, amikor egyedül vagyok. Várjunk csak! Harry hiányzik. Vajon hol lehet? Talán amiatt az eset miatt tűnt el? Remélem nem, mert nagyon lelkiismeret furdalásom lenne, bár fogalmam sincs mi miatt volt mérges, de akkor is.
- Hol van Harry? - kérdeztem úgy általánosságba mindenkitől. Egy szempillantás alatt abba maradt a nyüzsgés, ami eddig a társaságunk körül forgott,és egy emberként fordultak felém. Egy kicsit zavarba voltam, ugyanis nem tudom, hogy miért néznek így rám.
- Harry rosszul érezte magát, ezért haza ment. - törte meg a csendet Louis. Bólintottam egyet, hogy tudatosítsam vele, hogy hallottam, és tökéletesen értettem, amit mondott.
A buli tovább folytatódott, ami annyit jelentett, hogy az összes fiú lekért táncolni, és meghívtak egy pohárra, amit én természetesen nem fogadtam el. Bár tudom,hogy biztonságba vagyok a fiúk mellett, a részegségem megnagyobbítja a makacsságom, és el tudom képzelni, hogy elkerülök a fiúk mellől.
Nagyon élveztem a fiúkkal a bulit, és most esett le, hogy igazából a One Directionnal buliztam. Wow. Ennyit a rajondói énemből. Voltak olyan kedvesek, hogy haza vittek, ezért nem kellett gyalog haza mennem, aminek persze örültem, mert nagyon elfáradtak a lábaim, és már a szememet se nagyon bírtam nyitva tartani.
Otthon egyből elmentem zuhanyozni, majd miután felvettem a pizsomám, beugrottam az ágyba, és álomra hajtottak a fejemet. 


Reggel a csengő hangjára ébredtem, és mivel Anya meg Apa dolgozik, nekem kellett kimászni az ágyból, és megnézni ki zaklat ilyenkor. Szépen lassan lementem a lépcsőn, közbe pedig abban reménykedtem, hogy az ajtóban álló idegen, megunja a várakozást, és szépen eliszkol innen. Hát sajna nem volt szerencsém, és mikor leértem az ajtó elé, a félig-meddig átlátszó részen az ajtónak, pontosan ki tudtam venni egy szabályos emberi formát. A kulcsok fogasáról levettem a bejárathoz tartozót, és még mindig a lehető leglassabban dugtam be a zárba, és fordítottam el. Ezalatt a mozgalmas leút során, ezernyi gondolat futott át az agyamon, hogy vajon ki áll az ajtóban, a postáson át, Anyunak a kozmetikusáig, de ahogy kinyitottam az ajtót, egy nem várt személy állt ott. Kérdőn néztem a zavartan ácsorgó Harryre, aki mikor meglátta, hogy kinyitottam az ajtót, arca egyből pirosodott, és a szájával szerintem egy halat próbált utánozni. Igen, valahogy így nézett ki. Egy piros hal.(egyáltalán van olyan?!) 
- Harry?! - nem tudtam, hogy mit nyögjek ki egy ilyen kínos szituációban.
- Öhh..szia Heidie. - látszott rajta, hogy erősen próbál határozott lenni, de nagyon látszott zavartsága. - Louis mondta...
- Gyere be. - szavába közbe vágva, illedelmesen beinvitáltam, hogy ne az ajtóban kezdjünk valószínűleg egy hosszú csevejt lefolytatni. Harry udvariasan levette a cipőjét, majd engem követve elindultunk a nappali felé. A folyosó egyik fordulójánál előre engedtem, és gyorsan megnéztem magam az ott lévő kis fali tükörbe. A látvány meglepő volt. Kócos haj, és.. és a többi rendben volt. Nem volt karikás a szemem, és elfojt smink, ami a tegnapi buli maradéka lenne. Semmi. Úgy látszik az úristen tudta, hogy ma vendégem lesz. Olyan fura, hogy ez a hosszabb gondolat menet, pár másodperc alatt futott végig az agyamon. Gondolatban mindig minden gyorsan történik, meg persze máshogy. Például, ha szeretnék egy esőerdei emberszabású csimpánzt, akkor nem fog egyből csengetni a postás az ajtón, egy csimpánzzal a nyakába, és nem lesz a majom a legjobb barátom, hanem inkább kitépi az összes hajszálamat, és megeszi az összes banánt (imádom a banánt). Nem tudom honnan jött ez a hasonalat, de a lényeg az, hogy gondolatban máshogy lesz elképzelve, mint a valóságban.
Gondolataimat vissza vándoroltattam Harry irányába, akivel épp leültünk a nagyon is kényelmes kanapéra. Az előttem ülő fiú, zavartan tördelte ujjait, míg nekem kérdőn szaladt fel a szemöldököm.
- Szóval. Ott tartottunk, hogy Louis mondta...hogy? - kérdeztem, mivel úgy tűnt, Harry nem nagyon akar magától megszólalni. 
- Ja, igen. Szóval Louis mondta, hogy nem emlékszik senki arra, hogy mi történt veled, ezért, mivel neki halálos fejfájása van, én jöttem leellenőrizni, hogy jól vagy-e. - áhh..gondolhattam volna. Mindenki részeg volt, nem csoda, hogy nem emlékeznek semmire, pedig ők vittek haza.
- Igazából nem vagyok jól... - kezdtem, mire Harry aggódva meregetett.
- Mi a baj?  Fáj valami?  Hozzak fájdalom csillapítót? - szegény nagyon megijedhetett, pedig csak az agyi rokkantságomról beszélek. 
- A fejembe mintha lenne valami...- fogtam a fejem, közben pedig fájdalmas arcot vágva próbáltam, elő halottat utánozni. Nagyon sajnáltam Harryt, mert nagyon megijedhetett, bár nem tudom, hogy mért foglalkozott ennyire az egészségi állapotommal.
- Mi?! - kérdezte összezavarodottan. - Mi van a fejedben? 
Köztudott, hogy én sokáig tudok teljesen komolyan beszélni dolgokról. Így sokszor előfordult (a Jackes esett előtt), hogy amíg én teljesen nyugodtan, és maximum egy enyhe mosollyal beszéltem a barátaimnak a férfiak közötti mellrák mellékhatásairól.
Még mindig komoly arccal meredtem Harryre, akin látszott, hogy össze van zavarodva. Kezemet rátettem a vállára, majd erősen szemébe nézve kezdtem bele mondanivalómba.
- Levegő.
Harry elég tébolyodottan nézett rám, de mikor leesett neki mit mondta, elkezdett nevetni. Én csak néztem, meredtem a magam előtt lévő röhögő göndörre. Csak most vettem észre arcán lévő gödröcskéket, csodálatos zöld szemeit, és a nevetése milyen aranyos...szóval helyes pasi. Harry csodálkozva meredt rám, gondolom azért, mert nem nevettem vele.
- Miért vagy ilyen komoly? - hogy megmondtam.
- Jaa..direkt csinálom. Ez egy különleges képességem. Sokáig bírom, hogy ne nevessek valamin. - itt már azért én is elmosolyodtam.
- Ohh...mibe fogadjunk, hogy meg tudlak törni? 
- Kihívás? Én benne vagyok. De mibe fogadjunk? - elgondolkoztam mibe mennék bele, de arra jutottam, hogy mindenbe, mert tudom, hogy nyerek (kicsit se vagyok egoista).
- Mondjuk aki nyer, az egy napig azt csinálja, amit a másik mondd. 
- Áhh ez túl hétköznapi. Legyen mondjuk az, hogy aki veszít, az egy napig a másik lesz. - értetlenül nézett rám, ezért elkezdtem magyarázni. - Például ruhát cserélünk, a fehérneműt is beleértve, és megcseréljuk a napi rutint, és addig a másik pedig a vesztes házában lesz és azt csinálhat, amit akar. - perverzen kezdtem húzogatni a szemöldököm, mire felnevetett, és elkezdett bólogatni.
- Ez jó. - értett velem egyet, majd kezet rázva megpecsételtük, a fogadást. 
- És mikor kezdjük?
- Mondjuk...most?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mert nekem ez teljesen egyértelmű volt.
- Jó. Akkor mostantól mindent csinálhatsz, de nevetni nem nevethetsz. Egy kis mosolygás se. Semmi. - szögezte le a szabályokat, amire hevesen bólogattam. - Ja és most kezdjük. - tapsolt egyet a kezével, mint egy színdarab kezdetén. 
Kezdetét vette a párbaj. Egy kicsit se izgultam, mivel tudtam ennek a kis ''játéknak'' a vég kimenetelét. Viszont kíváncsi leszek Harry taktikáira, mert én profi vagyok. Tudom kicsit nagyra tartom magam, de csak akkor, amikor tényleg jó vagyok valamiben.
Oh viszont valamit elfelejtettünk.
- Harry, szünet van...
- Áh máris feladod? - kérdezte egy öntelt vigyor keretében, amire én csak megforgattam szemeimet.
- Nem Harry, csak tudod kimaradt egy apró részlet kérdés a fogadásból. - nem értette miről van szó. Komolyan ilyen az IQ szintje?! - Mennyi ideig kell komolynak lennem, és neked mennyi ideig kell próbálkozni, hogy megnevettess? Mellesleg megjegyzem szerintem elég nevetségesen fogod majd.csinálni.
- Már megbocsáss. Ne becsüld alá a képességeimet. - húzta fel az orrát, mintha megsértődött volna. A volnán van a hangsúly. 
- Harry, ha nem válaszolsz a kérdésemre, akkor én döntök. - kezembe kell venni az irányítást, mivel Harry agyi szintje, épphogy üti az 1-et. - Legyen mondjuk 1 óra.
- Neeeem...- húzta el a szót. - Az kevés. Legyen mondjuk délután 6-ig.
- Az nem jó. 5-kor Niall-al találkozok. - mondtam csak úgy általánosságban, de úgy látszik Harrynek valami baja lett. Álkapcsa megfeszült, szemei összeszűkültek és elkezdett fészkelődni a kanapén. Igaz, csak tegnap óta ismerem, de még a vak is látja, hogy baja van. Nem tudom, hogy mi lelte, de mikor Niall-al beszéltem és feltűnt, akkor is ilyen volt. Állítólag legjobb barátok, de azok nem szoktak így viselkedni. Vagy talán...
- Harry, össze vesztél Niallal? - látszott a rajta, hogy megleptem a kérdéssel, mert összerancolta szemöldökét, de egy "szempillantás" alatt felfogta az IQ bajnok, hogy mit is mondtam. (Bevallom, néha nekem sincs sok tudás az agyamba, de pszt...)
- Öhm... hát igen. 
- De miért? 
Csendben maradt. Türelmesen vártam a válaszát, de csak kezét tördelve, lehajtott fejjel bámult ki a fejébő"szívgyógyítás" 129. oldalán, a. 'mit csináljunk, ha a beteg nem mond semmit' szabályzati pontnál azt olvashatjuk, hogy ilyen helyzetben a legmegfelelőbb megoldás, a várakozás. Hát,  most én is ezt tettem. Csak néztem, és vártam. Egy bő, örökkévalóságig tartó fél percig kellett várnom, mire Harry kinyitotta a száját (bezzeg, amikor azt akarjuk, hogy lassan teljen az idő, gyorsan megy...ki nem állhatom).
- Egy lány miatt. - mondta, egy nagy sóhaj keretében.
- De Harry, nem szabad össze veszni egy ilyen hülyeségen. A barátság sokkal fontosabb, mint egy csaj. Szerintem beszéljétek meg, és minden a régi lesz. Ha nem is magatok miatt, de a banda miatt muszáj. Mit gondolnának a rajongók? Hogy a kedvenc bandájuk savanyú yoghurtot evett? - itt elmosolyodott, gondolom a hasonlat miatt. - Fel a fejjel! Menj oda hozzá, megbeszélitek, és újra barátok vagytok.
- Igen, talán igazad van. - rázta helyeslően a fejét.
- Még szép, hogy igazam van. Nem is lennék, ha nem lenne. - egy képzeletbeli váll veregetés, azért tényleg járna ám.
- Hahaha nagyon vicces. - gúnyolódott Harry, mire csak egy nyelvnyújtás volt a válaszom. - Viszont a fogadásra visszatérve, legyen 2 óra?
- Ühm...hány óra van?
- 10 óra lesz 10 perc múlva. - nézett rá az órájára Harry, mire én automatikusan bólintottam egyet.
- Rendben. Utána pedig ebédelhetünk. Bááááár... - húztam el az 'á' betűt. - még nem is reggeliztem.
- Majd a nagy versengés közben ehetsz.
- Oki. Akkor visszaszámlálás. 3, 2, 1, RAAAJT!!! - kiáltottuk el magunkat a végén Harryvel, de én persze figyeltem arra, hogy komoly fejjel kiabáljak (elég torz látvány lehetett). Ezzel kezdetét vette az évszázad "legvéresebb" megmérkőztetése.   

2014. június 9., hétfő

4. fejezet

Sziasztok!
Most nagyon boldog vagyok, ugyanis egyre többen érdeklődtök a blogom iránt. Tényleg, ha van bármi kritikátok azt leírhatjátok, és változtatok rajta. Hideg/meleg, mindegy, nekem mind kettő jólesik.
Jó olvasást!:)
Puszi

~H



Heidie szemszöge


 Izgatottan ücsörögtem a szobámba, telefonomat szorongatva, és vártam, hogy Louis csörögjön. Telefon helyett viszont a csengő csörgött. Gyorsan lefutottam a lépcsőn, ügyelve arra, hogy hasra ne essek. Mikor leértem, láttam, hogy Apu már ajtót nyitott, és válla fölött Louis hatalmas vigyorral állt az ajtót támasztva. Gyorsan felkaptam a cipőmet, a fogasról a táskám és a blézerem, majd izgatottan léptem Apu és Louis közé, akik valamiről beszélgettek, de nem figyeltem pontosan, hogy miről. 
- Szia Louis! - öleltem át boldogan, és Apának is nyomtam egy puszit az arcára. - Szia Apa! Nem tudom, hogy mikor jövök, de nyugi a fiúk vigyáznak rám. - sietni akartam, ezért megelőztem, hogy ő mondja el, hogy vigyázzak magamra. 
- Rendben. Maradj Louis mellett. Szia. - és ezzel együtt úgymond kilökött minket az ajtón. Jó érzéssel töltött el, hogy ebben a rövid beszélgetésben, Apu megbizonyosodott arról, hogy jó kezekbe leszek.
Rámosolyogtam Louisra, mire ő lovagiasan felém tartotta a karját, én meg, mint egy hercegnő, belé karoltam. Lassan andalogtunk el a kocsiig, ahol szintén udvariasan, kinyitotta nekem a limuzin ajtaját. Mióta lett ilyen illem tudó?! Semmikor, ugyanis, mint mindig, most is hülyül, amit a fején lévő hatalmas vigyor árul el. 
- Hálás köszönetem Mr. Tomlinson. - mosolyogtam az előttem álló "úriemberre". Hangosan felnevetett, mire én is elkezdtem vele együtt kacagni. - Louis, légyszi te szállj be előbb. Nem akarok más mellé ülni. - kértem egy kicsit lehalkítva a hangerőből, hogy a bent ülők ne hallják meg. 
- Rendben. - tényleg nagyon hálás vagyok Louisnak, mert azokba az emberekbe még nem bízom meg. Mi van ha taperolni fognak? Vagy mást...Nem. Maradok Louis és az ablak mellett. Louis gyorsan bepattant egy szőke srác mellé, aki tudomásom szerint Niall. Én is gyorsan bepattantam és négy, engem bámuló fiúval találtam szembe magam. 
- Sziasztok! Heidie Johnson. - nem akartam, hogy azt higgyék, hogy annyira távolságtartó vagyok, ezért mindenkivel kezet fogtam és bemutatkoztam. Kivéve..öhm Harry? Ja igen Harry. Na neki, csak a kézfogás+szerény mosoly jutott. Mindenki szimpatikusnak tűnt. Talán Harry egy kicsit távolságtartó, de ezt meg tudom érteni. Először én is mindig olyan vagyok, de ha már meg van a bizalom, utána..khm...őrült leszek. 
Elkezdtek kérdezgetni rólam, hogy hol születtem, mit szeretek, és sajnos Louis belekevert abba a témába, amit nem akartam. A fiú. Nagyon meglepett, hogy Harry is közbe szólt a beszélgetésbe, mert egész úton meg se szólalt, de ettől függetlenül rendesen válaszoltam neki. Tovább folytattam a beszélgetést a többiekkel, de nem tartott sokáig, mivel megérkeztünk egy szórakozó helyre. 
- Eleanor? - kérdeztem Louist, miközben elkezdtünk kiszállni a limóból. 
- Szólt, hogy később jön. - mondta, majd megfogva a kezem, maga után rángatott a bejárathoz, ahol egy nagy darab szekrény szedte a belépőket. A fiúk ha jól látom már bementek, és egy alig forgalmas kis zugba vártak ránk. Louis felmutatta a VIP kártyáját (nem is tudtam , hogy VIP helyen leszünk, bár én hülye nem gondoltam arra, hogy a One Directionnal vagyok körülvéve), és a szekuritis be engedett minket. A többiek amint látták, hogy közeledünk, elindultak felénk, és együtt kerestünk egy csöndes páholy szerűséget, ami az elit szekcióban van. Micsoda szóhasználat! Igazából egy cseppet sem különleges asztalhoz, és hat székre ültünk, ami egy csendesebb sarokba van. Szóval, olyan mint egy átlagos bárban.
Zayn hozta az első kört, ami nekem nagyon ízlett, de nem kívankoztam többet inni, a többiekkel ellentétben. Ők már a harmadik pohárnál voltak, mégsem látszott meg rajtuk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyedül ülök az asztalnál. Louist mintha Harryvel láttam, Zaynt mintha Liammal táncolt volna, de nem vagyok biztos benne. Niall, hát, fogalmam sincs hol van. Eleanor nincs itt, Louis össze akár hozni valamilyen fiúval, de így,hogy elment nem tudok vele mit csinálni. Nem tudom , hogy mit csináljak, ezért inkább maradok itt, csak visszajönnek. 
Ez be jött, ugyanis egy pohárral a kezébe Niall andalgott felém. Egyből fellélegeztem, mert utáltam ilyen helyen egyedül lenni, és az igaz, hogy Niallt meg nem ismerem, de hogyha Louis haverja, akkor valószínűleg nem lehet pedofil. 
Niall leült a mellettem lévő székre, és gondolom arra várt, hogy megszólaljak, de én csak néztem.  Ő sem hagyta annyiban. Ő is nézett, és ebből kialakult egy jó kis farkasszem bajnokság. Már mind a ketten mosolyogva próbáltuk nyitva tartani a szemünket, de Niall nem tudja kivel húzott ujjat.
Én vagyok a farkas szemezés bajnoka. Nagyon sokáig tudok nézni valamit, vagy ez esetben valakit. Kis koromban sokat játszottam a bátyámmal, és volt olyan, hogy tíz percig is játszottunk. Igen, jól hallottátok. Van egy bátyám. A neve Thomas Johnson. Két évvel idősebb nálam, és már 2 éve amerikába költözött. Ami viszont nagyon fájt, hogy nem láttam és nem is hallottam róla sokat ebben a pár évben. Igazából nekünk nagyon jó kapcsolatunk volt, és nagyon keveset veszekedtünk. Nem értettem és még most sem értem, hogy miért nem keresett engem, mikor kellett volna a támogatása,hogy magához öleljen és azt mondja az ő búgós hangján, "Semmi baj, itt vagyok!". Hiányzik, nagyon hiányzik.
Gondolatmenetemet a velem szemben ülő Niall zavarta meg, aki igazából nem tett semmit, de így is visszahozott a valóságba. Ezzel együtt viszont akaratlanul pislogtam, így elveszítettem a játékot.
- Ezaaaaaaaaz!!! Nyertem!! - kiáltotta a szőke fiú. Még szerencse, hogy a dübörgő zene tompította a kiabálását, de még így is néhányan felénk fordultak.
- Neeee! Most már nem mehetek emberek közé! Ezt a szégyent! - én is belementem a túlzásba és elkezdtem "kínlódni" a szörnyű megaláztatás miatt.
Miután mindketten kinevettük egymást, elkezdtünk értelmes dolgoktól beszélgetni. Mindketten mondtunk magunkról pár dolgot, és nagyon élveztem a Niallal való beszélgetést. Olyan szabad, kötetlen, gördülékeny beszélgetés volt. Úgy éreztem vele még a sarokban lévő pókhálóról is tudnék beszélgetni.Villámcsapásként jött a gondolat, hogy talán ő lehet az A fiú, bár, ahogy megismertem, nem egy a személyiségünk. Nem tudom mi, de valami más.
- Máskor is találkozhatnánk. Mondjuk elvinnélek holnap vacsorázni. Neked jó? - kérdezte mosolyogva. Nagyon szeretnék Niallal több időt, kettesben beszélgetni, szóval egyértelmű volt a válaszom.
- Persze, szívesen el megyek veled. - mosolyogtam Niallra, aki visszamosolygott. Mosolya viszont hirtelen lefagyott az arcáról, mikor meglátott valamit a hátam mögött. Követtem a tekintetét, és hát nem is valamit, inkább valakit láttam. Harry dühösen méregetett minket, vagyis inkább Niallt. Szerencsére jobb oldalán ott állt Louis, aki valamit suttogott a fülébe, mire Harry megfordult, és elment valahova Louisal
Kérdőn fordultam Niall felé, aki még mindig lesokkolódva nézett ki a fejéből.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem, mire alig láthatóan összerezzent, de végre rám figyelt.
- Őhhh..semmi...mindjárt jövök. - és ezzel egy időben, Niall elrohant Louisék irányába, én meg ott maradtam értetlenül és legfőképp egyedül.

Harry szemszöge


Mikor megérkeztünk, és beültünk egy csendes sarokba, egyből oda akartam menni hozzá, ezt az ötletemet viszont meghiúsítatták. Épphogy elindultam felé, Louis állt elém. Elrángatott egy másik sarokba (itt csak sarkokba lehet csöndesen beszélgetni?! Mintha büntetésbe lennének..), és egyből nekikezdett.
- Na??!! - tudtam, hogy mire érti, de húzni akartam az agyát.
- Mi na? - kérdeztem viszonylag nyugottan, de Louis már nem fért a bőrébe.
- Tetszik Heide? - már szinte ugrált az izgatottságtól.
- Háát...talán..igen..nagyon..-nehezen találtam a szavakat, és gondolom ezt Lou is észrevette, ezért nőtt a fejére az a hatalmas vigyor.
- Tudtam!! - kezdte ütögetni a vállam. - Első látásra szerelem?
- Háát..valami olyasmi, de nem vagyok szerelmes. - tájékoztattam Louist, mielőtt elkezdené terjeszteni, hogy Harry Styles szerelmes.
- Még! - húzogatta a szemöldökét, amitől elkezdtem nevetni.
Vissza akartunk menni a többiekhez, de akkora tömeg lett előttünk, hogy nem tudtunk megmérkőzni velük. Már vagy fél órája sodródunk a tömeg áradattal, de végre látom az asztalunkat, ahol...ahol Niall és Heidie nagyon bezsélgetnek. Rögtön elkapott a féltékenység, mert ismerem Niallt. Tudom, hogy néz lányokra, ha el akarja csábítani. Ő most így néz RÁ! Amikor Louis odaér mellém ő is döbbenten néz rájuk. Mikor Niall is észre vesz minket, egyből megfagy, és meg sem mozdul, mire Ő is megfordul. Találkozik a tekintetünk, de rögtön elkapom, hiszen nem rá vagyok mérges. Niallt nézem, de fél szemmel látom, hogy Louis felém fordul.
- Harry, ne csinálj semmi hülyeséget! -parancsolt rám, hiszen már ismer, és tudja mit akarok tenni. Mégsem azt teszem. Elindulok vissza az embertömeg felé, de tudom, hogy jönni fog utánam. Jól sejtettem, ugyanis, ahogy megálltam egy nem annyira forgalmas részen Louist látom magam mellett. Viszont arra nem számítottam, hogy Niall is utánam jön.
- Niall, menj innen! - nagyon nem akartam, hogy itt legyen. Szinte árulásnak veszem, hogy nyomult arra a csajra, aki nekem való, pedig tudott az egészről. Ez a legbosszantóbb ebben.
- Hadd magyarázzam meg! - kérlelt, én meg unott arccal felé fordultam, és vártam a válaszát. - Nem úgy van, ahogy te gondolod. - kezdtem még idegesebb lenni.
- Miért, hogy van Niall?! Ismerlek, túlságosan is jól. - próbáltam lenyugodni, ezért nagy levegőt vettem.
- Sajnálom Harry, igazad van. Teljesen kiment a fejemből, mikor vele beszéltem. Le is mondom a holnapi randit. - na, hiába nyugtattam magam, most idegességem az egekbe szökött, és már ökölbe szorított kezekkel néztem Niallra.
- RANDI?! - nem bírtam tovább. Most haza akarok menni.
- Igen Harry, de lemondom. Meggondolatlan voltam. - mondta félénken.
- Igen az voltál! De tudod mit? Menj el nyugottan el arra a randira, nem akadályozom a boldogságotok. Haza mentem. - már indultam volna, de Louis a karomnál fogva vissza húzott.
- Harry, ne legyél barom. Fiatal még az éjszaka, ne akard elszalasztani a lehetőséget.
- Nem érdekel semmi! Se Niall, se a buli, se Heidie. - ezzel együtt ott hagytam mindent. A barátom, a lehetőséget, és a lányt, akit tudnék szeretni.




2014. június 7., szombat

Sorry

Sziasztok!
Nem tudom, hogy ki látta és ki nem, de véletlenül kiraktam a még be nem fejezett 4. fejezetet. Mobilomra letöltöttem a bloggert és még elég új volt nekem, és véletlenül felraktam. Nagyon sajnálom!
Viszont, számításaim szerint holnap kirakom a már teljes 4. fejezetet!!:) (remélem azt nem fogom elrontani..:D)
Puszi<3

~H